Mi az a Schroth terápia?
A nemzetközi irodalomban az utóbbi évszázadból több módszerrel találkozhatunk a gerincferdülés gyógytorna kezelését illetően. A lehetőség szerinti maximális korrekció elérésében az 1900-as évek elejétől a német Katharina Schroth nevéhez fűződő háromdimenziós scoliosis terápia (3DST) adja tudományos kutatásokkal is igazolva a tényleges javulási eredményeket. Napjainkban ez az egyik leghatékonyabbként számon tartott módszer a gerincferdülés kezelésében.
Mint a háromdimenziós név is mutatja, a módszer nem csak egy irányban korrigál, hanem a gerincferdülés oldalirányú görbülete mellett a csigolyák csavarodása következtében kialakult bordapúpot és a magasságvesztést is korrigálja (háromdimenziós). A gerincferdülés esetén egymással ellentétesen eltolt, elcsavarodott helyzetben deformálódnak az egyes törzs szakaszok, illetve a medence. A csontos elváltozás következtében a csigolyák ék alakúvá válhatnak, a bordák mozgékonysága korlátozódik, majd ennek hatására a légzési mennyiség csökken.
Schroth gyógytorna módszerének első célja az, hogy megállítsuk a folyamatot. Erre akkor van a legnagyobb lehetőségünk, ha idejekorán felismerésre kerül a betegség és hamar elkezdődik a terápia. Igaz ez az életkorra is, illetve a gerincferdülés mértékének nagyságára is.
Hogyan történnek a tornák?
Általános esetben, ha nincs nagyon erős panasz, heti egyszer találkozunk a rendelőben, ahol egyrészt manuális terápiákkal lazítjuk a gerincferdülést és az általa okozott feszességeket, másrészt megtanítjuk azokat a gyakorlatokat, amelyekkel azután otthon a többi napon tud tornázni a páciens. Gyermekek esetében nagyon sok olyan dolgot tanítunk a szülőknek, amellyel az otthoni tornát tudják segíteni.
A gyakorlatok a tartás és mozgásérzékelést célozzák meg, a megfelelő tartáskorrekció és a görbület felegyenesítésének begyakorlásával az új, egyenesebb tartási érzés idővel rögződik.
A gerincferdülés teljes korrekciójának eléréséhez különböző aszimmetrikus helyzetekben, illetve aszimmetrikus izommunkával dolgozunk.
A terápia fontos részeként megtanítunk egy úgynevezett korrekciós légzést is, amit a gyakorlatok alatt kell végezni, illetve a mindennapokba is be lehet építeni. Ezzel a légzéstechnikával a bordapúp, ágyéki púp visszaforgatható lesz, így csökkenni tud a mértékük.
Mit érhetünk el?
A terápia leggyakoribb eredményei a további rosszabbodás megállítása, az operáció elkerülése, a légzésfunkció javulása, a fájdalom csökkenése, megszűnése.
A Schroth terápián belül a heti gyakoriság mellett indítunk intenzív programokat, amik főként olyan előrehaladott esetekben nagyon fontosak, ahol félő, hogy a nagy mérték miatt operációra kerülhet sor. Ebben az esetben egy hét alatt több órában tartunk egyéni foglalkozásokat, gyógytornákat.
Bővebben: http://www.scolinea.hu/kezelesek/intenziv-schroth/
A gyógytorna alkalmak során megtanítjuk azokat a korrekciókat, amivel az egyéni eltéréseknek megfelelően a gyermek vagy felnőtt a saját gerincferdülését a lehető legjobban korrigálni tudja, legyen szó a gyakorlás alatti időről, vagy a hétköznapokról. Olyan életmódbeli tanácsokat, változtatásokat javasolunk, ami szintén egyénre szabottan akadályozza a gerincferdülés rosszabbodását. Különböző kiegészítő terápiákkal, technikákkal visszatartjuk a gerincferdülés körüli úgynevezett lágyrészek (pl.izom) befeszülését, ami elősegíti azt, hogy a gerinc egyenesedni tudjon. Ezek nagy részt szintén megtanulható, otthon alkalmazható mozdulatok.
Milyen életkorban alkalmazható a Schroth terápia?
A legfontosabb életkori szakasz a növekedés időszaka, 0-kb. 18 éves korig. Ekkor tudjuk a gerinc, a mellkas fejlődését a legnagyobb hatékonysággal pozitív irányba befolyásolni. A Schroth terápia kezdő életkori ajánlása csak azért a 7-8 éves életkor, mert ekkorra érik meg a gyermek figyelme, koncentráló képessége arra a szintre, hogy nagyon precízen végezzen gyakorlatokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy 4 éves gyermekkel már ne lehetne a Schroth rendszer alapján dolgozni. Ez kizárólag a gyógytornászon múlik, a kisebb életkorokban játékhoz kötve tanítjuk a mozdulatokat. Rendelőnkben Schroth kezelésre 4 éves kortól már fogadunk pácienseket. Az életkor felső határa nincs maximálva, felnőtteket és idősebbeket is kezelünk. Ezekben az életkorokban már más a terápiás cél, sok esetben inkább a fájdalom csökkentése és az életminőség javítása. Ez alapján alakítjuk ki a terápiát. A kezelés folyamatában nagyon fontos a terapeuta és a páciens, illetve a szülő közötti bizalmi kapcsolat felépítése. Erre alapozva tudjuk segíteni az érintetteket a psziché és a motiváció oldaláról a hosszú hónapokon át tartó folyamatban.
Hogyan építjük fel a terápiát hosszú távra?
Az első alkalommal egy vizsgálat történik, aminek az eredményére alapozva alakítjuk ki a terápiás tervet és a gyakorlatokat, metódusokat amit a sikeres eredmény elérése érdekében alkalmazni fogunk. Megbeszéljük közösen azokat az elérendő részcélokat, amik közelebb visznek a javuláshoz. Általános esetben heti egyszer találkozunk a rendelőben, ahol megtanítjuk azokat a gyakorlatokat amelyekhez azután a hét hátra lévő részében otthon kell gyakorolni. Egy ilyen tanulási folyamat közben ideális esetben fejlődést érünk el az izmok erejében, a stabilitásban, a testi kép és a deformációk milyenségében. Ahogy alakul a folyamat, változtatjuk, erősítjük a feladatokat. Kb. fél évente kontrolláljuk az elért eredményeket, összhangban az orvosi kontrollokkal. Ha már ügyes a páciens, a találkozókat ritkítjuk, de hosszú ideig kézen fogva vezetjük át a növekedés időszakain. Amennyiben felnőtt páciensről van szó és adott esetben a fájdalmakat már sikerült megszüntetni, a találkozások ritkulnak és a páciens az otthonában egyedül végezheti tovább a terápiát.
Korzett kezelés
A növekedési fázisban a gerincferdülés kezelésének másik fontos része a korzett kezelés. Ez egy növekedést szabályozó segédeszköz, aminek hordási ideje a jelenleg érvényes irányelvek alapján napi 23 óra. Bizonyos esetekben megengedhető az ettől való eltérés, egyéni paraméterek figyelembe vételével. A korzett megállítja a mellkas,a gerinc további deformációit. A korzett kezelés elérését a gyógyászati segédeszköz gyártó partnercégünk segítségével biztosítjuk. A korzett minősége döntő jelentőségű a maximálisan elérhető korrekció és a terápia sikere szempontjából. Az ideális korzett fontos jellemzője, hogy biztosítja a szükséges korrekciót (3D) és emellett elegendő szabad helyet hagy az egyenesedő csigolyaoszlop számára. A korzett használatának átfogó betanítása, a folyamatos kontroll, majd később a korzettről való leszoktatás szintén a terápia részét képezi.
Mikor alkalmazható a Schroth terápia?
– Scoliosis (gerincferdülés)
– Scheuermann kór (fiatalkorban fellépő csigolyanövekedési zavar)
– Operáció előtti mobilizáció
– Operáció utáni rehabilitáció
– Egyéb csigolyadeformitások és tartási problémák (Pl.:Bechterew kór)
Miért választottam ezt az utat?
“Amikor először találkoztam a Schroth terápiával, még csak külső szemlélő voltam. A tornaterem falai között néhány perc alatt a kanyargós, kipúposodott mellkasból gyönyörű, felegyenesedett és visszaforgatott formát tudtak elővarázsolni a gyógytornász és a páciens közösen. Ez volt az a pillanat ami megfogott és azóta is ez az amit minden egyes gyógytorna alkalmával elérünk. Ennek a hosszabb távon folytatott gyakorlása hozza meg azt az eredményt, amire a szülők, a gyerekek, az érintettek vágynak: szebb legyen a hátam! Természetesen a szebb hát kifejezés mögött szakmai szempontból még nagyon sok minden rejtőzik. Ne legyen fájdalom, ne legyenek idő előtti kopások, degenerációk, ne kelljen eljutni az operációig és még sorolhatnám. De a lényeg, a közös célunk, hogy megállítsuk, majd javítsuk a folyamatot.” – Horvát Krisztina a Scolinea alapítója, ISST-Schroth instruktor